Én, a bankár...

Én, a bankár...

Soros kapcsolat

2019. január 15. - bankvezér

 

 Ez a poszt, a  "Lehetőséget adok másoknak, hogy ingyen kivizsgáltassák magukat " című poszt folytatása. 
Ahogy az előző posztban  írtam, nem  mentem el a (szerintem  csapda) kivizsgálásra. 
Több mint 10 évvel ezelőtt egyszer már "helybe mentem a pofonért". A hétköznapi életét élő ember nem is gondolja,  hogy a pártpolitikusok mennyire rátelepszenek a titkosszolgálatokra. Pedig ahány párt volt már kormányon, mind a saját embereit ültette a szolgálatok főnöki székeibe,  és nagyon aktívan saját céljaikra használták a szolgálatokat.  Amikor az adott párt kikerült a hatalomból,  a szolgálatoknál ott maradtak lapuló ügynökei. 
A lapuló ügynökökkel Gyurcsánynak is meggyűlt a baja, mindenki emlékszik még arra, hogy hazugságvizsgálatnak vetette alá az egyik szolgálat embereit. 
Hogy a hatalmon lévő politikusok mennyire aktívan használják a szolgálatokat, arra a velem megtörtént esetet mondom el.
1999-ben. a Horn-kormány bukása után az MSZP vezető politikusai a "szólítsuk meg a választókat" akció keretében telefonos fogadó órákat tartottak. Egy ilyenre betelefonáltam egy bizonyos M. Gyula nevű politikusnak, aki az MSZP budapesti elnöke, majd több mint 10 év múlva országos elnöke is volt. A bíróságok gyalázatos, tisztességtelen, ítéletei miatt szóltam. Én is károsultja voltam egy ilyen ítéletnek. 
Akkor meg sem fordult a fejemben, hogy  M. Gyula ezt provokációnak fogja értelmezni.
( Egyébként 2010 után ő maga a saját bőrén is megtapasztalhatta azt, amiről  még 1999-ben beszéltem neki. Azt gondolom, csontig be kellett nyalnia egy valagba ahhoz, hogy a Kopaszi-gát ügyében ne  börtönbüntetésre ítéljék, hanem felmentsék.)
Na de visszatérve az eredeti vonalhoz, - néhány évvel később közeli kapcsolatba kerültem egy  nővel, akinek a barátnője ötödik kerékként időnként hozzánk csatlakozott .  Ez a barátnő egy rendőrtiszt elvált felesége volt.  2007-ben március 15-én   szép idő volt,  a barátnő azt javasolta, hogy menjünk a Petőfi szoborhoz, ahol ünnepség lesz. Én, a partnerem és  a barátnője álltunk a laza tömegben és vártuk a kezdést. A barátnő azt mondta, hogy neki kis dolga akadt, de mindjárt visszajön. 
Mintegy tíz perc után olyan érzésem támadt, mint akit néznek. Hátra fordultam, és jól tettem, mert  egy bizonytalan identitású alak  nem törődve, hogy mindenki látja, vigyorogva matatott a sarkamnál. Nem tudom, hogy mit volt a célja. (Így utólag azt hiszem, talán a két lábamat akarta összekötni, hogy elessek, amikor lépni akarok.)
Az alak gyorsan elkotródott, majd 2-3 perc múlva a tömegen át pontosan felénk tartott M. Gyula politikus. Mintegy két méter közel jött, haragosan ránk köszönt és a nevét mondta, majd ment tovább. Visszaköszöntem fapofával. Azért fapofával, mert nyolc  év telt már el az eredménytelen  telefonbeszélgetés óta. 
A partnerem barátnője ezután került bennünket. Utólag teljesen világos, hogy az ő közreműködésével szervezte meg a szolgálat ezt a "találkozást". De én akkor még ezen a téren naiv  ember voltam és fel sem fogtam, hogy valójában mi történt, - hogy helybe mentem a pofonért.
Csak sokkal később jöttem rá, amikor gondolkodásra késztetett az,  hogy  más furcsaságokat is tapasztaltam. 
Tény, hogy egyes magyar politikusoknak akkora üldözési mániájuk van, hogy ha utaznak valahová, pótkocsis kamion viszi utánuk. 
Tehát okulva a korábbi történésekből, már nem mentem az állítólagos kivizsgálásra. 
De ezzel azt értem el, hogy akkor jöttek "ŐK". 
Még tavaly karácsony közeledtével  megjelent két fazon az idős édesanyámnál, akik a postással együtt nyomultak be a társasház egyébként zárt kapuján. Azt állították, hogy egy TV-től vannak, és mindenképpen szeretnék felvenni azt, amikor a postás átadja édesanyámnak a nyugdíját. Fel is vették és aztán rendben elmentek. 
 Ugyanakkor éjszaka,  valaki megrongálta az internet hálózatot, konkrétan kitéphette az én internet vezetékemet. 
Bár a javítást  kint az utcán, az oszlopon kellett elvégezni,   de a  szolgáltató emberei mindenképpen be akartak jönni hozzám. Ezt úgy érték el, hogy addig nem javították meg az utcai vezetéket, amíg nem jöhettek be. 
Mit akartak? Szerintem "Soros kapcsolatot" kerestek, -  képeket , esetleg  szobrokat is. Bármit, amibe bele lehet kötni. 
Az édesanyám nyugdíjátvételét miért videózták? Bizonyítékként szolgálhat, amint Soros embere átadja a "vesztegetési pénzt". A Fidesz szolgálata mindenre képes. ( Tegnap olvastam, hogy Simicska Lajos a G-nap után beszerzett két sugárzás-mérőt, mert  utálja a polóniumos teát.) 
Végül  a tízpontos kérdés, hogy mivel lehet felkelteni a szolgálat kíváncsiságát... 
Nekem most vélhetően azzal sikerült, hogy valahol megírtam, szerintem a 2008-2009 közötti cigány-gyilkosságok kitervelői, felbujtói,  a büntetést elkerülve, a Fidesz TV-iben meghívott szakértőként szerepelgetnek. 




 





Lehetőséget adok másoknak, hogy ingyen kivizsgáltassák magukat

Kaptam a mobilomra egy nem várt hívást. Egy nagyon határozott, szinte már parancsoló női hang arra próbált rávenni, hogy kérjek időpontot egészségügyi állapot kivizsgálásra. 
Ezt a kivizsgálást  egy magáncég végzi a VI. kerületben és az 50 perces  kivizsgálás  most teljesen ingyenes az uniós támogatásnak köszönhetően. 
Én azért ilyen szempontból már "öreg róka" vagyok, pontosan tudom, semmi sincs ingyen, még az egérfogóban lévő sajt sem.
Szóval igen hamar gyanút fogtam, és több kérdést is feltettem. 

- A vizsgálat nincs összekapcsolva  termékbemutatóval? 
- Nem, ez semmilyen kötelezettséggel nem jár. 
- Ez nem olyan vizsgálat, ahol az emberre rámondják, hogy rákos, valójában persze nem? De a hamis rákdiagnózis hatására szélesre nyílik a pénztárcája..
- Nem, ez nem olyan. 
- Mindig gyanús, amikor felhívnak nagyon jövedelmező pénzügyi ajánlatokkal. Olyankor megkérdezem, hogy miért nekem akarja átadni a nagy üzletet  és miért nem tartja meg magának?
- Elmondom, hogy én már átestem azon a vizsgálaton, amit  önnek ajánlok. 
- Nemrég volt hír, hogy a Honvéd kórházba bekerülő sürgős betegek a folyosón több óra várakozás után ellátatlanul haltak meg. A betegekre nincs pénz, erre van?
- Az az állami egészségügy. Ez pedig magán.
 - Miért engem hívtak fel?

- A listát, amit kaptam, rajta van az ön neve is.
- Nos  milyen időpontra jelentkezik? 
- Nem jelentkezem. Lehetőséget adok másoknak, hogy kivizsgáltassák magukat. Lehet, hogy nagy lehetőséget szalasztok el, de ebben nem vagyok biztos. 
- Akkor további szép napot kívánok.
- Én is viszont. 

A telefont nem nyomtam ki, gondoltam, a hívó majd megszakítja a hívást. De nem... Hallottam a telefonban a  dohogását. Hogy ő mindent elmondott, mindent megpróbált stb...  nem magában beszélt, - a beszűrődő zajok szerint több nő között ült. 
Ha most valaki azt gondolja, hogy nekem némi paranoiám van, akkor az a válaszom, hogy cseppet sem ok nélkül. 
A következő részben az okokról  írok. 

Aktuális "vicc"

A gázszerelő felesége álmatlanul hánykolódik az ágyban. 
- Te Lőrinc! Nem lesz abból baj, hogy ilyen nyíltan, pofátlanul szétlopjuk a magyar nép vagyonát? Mi lesz ha visszajönnek a fasiszták?
- Ne nyugtalankodj drágám, a fasiszták nem jönnek vissza, mert már  itt vannak. Mi vagyunk azok!

Fasizmus definíciója : A fasizmus, a  kapitalizmusnak az a fajtája, amelyben a nemzeti tőke megtéveszti a dolgozókat,  szövetséget köt velük, így megvalósul az ellenállás nélküli kizsákmányolásuk. 

Mibe fektesd a kis megtakarításaidat?

            Még március elején egy poszt alatt azt kérte Diorella Queen nevű olvasom  :  "Írhatnál egyszer arról is,hogy milyen gond a tőkét befektetni bárhova és főleg fialtatni. "
Bő másfél hónap után  (tegnap) végre válaszoltam neki .
Ezt :  "Nos, írok egy posztot. melyben elmondom, hogy most mibe kell fektetni ."
            Valóban nehéz kérdésnek tűnik, hogy mibe fektesse az ember nehezen megtakarított kis vagyonát.
Hiszen a betéti kamat szinte nulla, a részvények túlárazottak, kevés pénzből vállalkozni nem lehet. 
Azonban az új lehetőséget maga az élet hozza elő, csak észre kell venni.
De  ehhez az kell, hogy az ember felemelje a fejét és így kilásson a napi gondok sűrűjéből. 
Ezen kívül szükség van a logikus és szabad gondolkodás képességére is!
Na, akkor csapjunk bele. 
Vannak az életben olyan dolgok, melyek előbb-utóbb bekövetkeznek, és amelyeknek a bekövetkezéséből az élelmes ember nagy nyereségre tehet szert.
Én most olyan üzletet ajánlok, melyet a törvény nem tilt, sőt,  még inkább támogatja. 
Ez a tisztán kockázati  életbiztosítás. Egy mindössze néhány ezer forintos havi  díjfizetéssel 20 millió forintos maximális kártérítést fizető életbiztosítás köthető.
Ilyen biztosítás megköthető egyszerre akár több biztosítónál is, így a káresemény bekövetkezésekor az összes érintett biztosító kifizeti a 20 milliós kártérítést. 
Nagyobb havi díjfizetéssel magasabb kártérítési plafon érhető el. 
Ha elgondolkodol, belátod, hogy nincs ennél jobb,  nagyobb profitot hozó befektetés.  Erre nem hat sem a kamatkörnyezet, sem a tőzsdei árak, sem a politika, a biztosító akkor is fizet, ha csődbe megy. (Az állam kisegíti.) 
Most erről nem mondok többet, de pár poszt múlva visszatérek rá .
             Ajánlom, hogy kezdjetek el másképpen gondolkodni a biztosítókról!
A biztosítók  nem úgy működnek, ahogyan ti azt gondoljátok!

A nagy bitcoin csalás (IV. rész)

Itt egy friss hír, ami arról szól, hogy az "Orosz, kínai és dél-koreai szervezetek közösen, pertársaságot alkotva fogják beperelni a Googlet, Facebookot és Twittert, amiért betiltották felületeiken a kriptopénzekkel kapcsolatos reklámokat."

A kriptopénzek segítségével a tájékozatlan balekokat kifosztó hiénák arra panaszkodnak, hogy a reklámok betiltása miatt nem jön elég balek akik befizetéseikkel emelnék az árfolyamokat. Márpedig a piramisépítés annál nagyobb nyereséget hoz a csalóknak, minél magasabbra épül. A másik oldalon, a piramisépítéshez pénzüket áldozóknak pedig annál nagyobb vesztességet. 
A hiénák gátlástalanul folytatják a balekok hülyítését .
Ilyen marha kijelentéseket tesznek : 

Szerintünk amennyiben kiderülne, hogy a cég döntéshozói vagy részvényesei között vannak olyanok, akik rendelkeznek kriptopénzekkel az felveti annak a gyanúját, hogy személyes haszonszerzés céljából visszaéltek pozíciójukkal és ezért a törvény előtt kell felelniük.”

Hogy ez mekkora marhaság azt szinte azonnal átlátja az, aki kellően tájékozott. Ugyanis akinek van  valamilyen kriptopénze, az éppen abban érdekelt, hogy új balekok hozzák a pénzüket, és emelkedjen az árfolyam. Ehhez pedig reklámozni  kell és nem betiltani a reklámokat. 

Ha rajtam múlna, én korlátozás nélkül fogadnám azokat, akik a  kriptopénzek érdekében hirdetést akarnak feladni. 
Mindjárt fel is jelenteném őket csalásért. 

https://kriptoakademia.com/2018/03/29/7565?utm_medium=site&utm_source=hirstart

A nagy bitcoin csalás (III. rész)

onindito_nagykep_20160215.jpg(musicfm.hu)

Szeretem a Music FM rádió által sugárzott house zenét. Ma reggel is ezt a rádiót hallgattam, amikor Bochkor Gáborék felhívtak egy bitcoin csalásban "utazó" szélhámost. 
Mostanra teljesen biztos vagyok benne, hogy az adásnak ez a része burkolt reklám volt, mert a műsorvezetők buta kérdéseket tettek fel a szélhámosnak, és szabadon engedték, hogy durva hazugságokat terjesszen az éteren keresztül.  
Például olyanokat, hogy a bitcoin nem piramisjáték.
Ezzel szemben az a valóság, hogy piramisjáték, mert az égvilágon semmi érték nem állítódik elő, csak a folyamatos új befizetések  növelik a virtuális érme árát. Ráadásul  a befizetők betett pénzét csökkenti az  értelmetlenül dolgoztatott számítógépek (bitcoin bányászat) által felhasznált áramra fizetett díjak. 
A szélhámos másik állítása  szerint a bitcoin rendszerbe befizetők azért hisznek a bitcoinban, mert a felhasznált számítógépes program biztonságot nyújt. 
Na ezt a buta hazugságot (mellébeszélést)   annak mondja ez a csaló, aki 17 ezer dolláros ár felett fizette be a pénzét a rendszerbe, és pár nap alatt elvesztette a befizetett pénzének mintegy 40 százalékát. (Most éppen 10400 dollár az aktuális ár.) 
A szélhámos folyamatosan öntötte a hazugságokat, de  stúdióban nem volt senki, aki ezt cáfolni próbálta volna. 
Bochkor Gábor, István Dániel!  Mihez asszisztáltatok??? 
Egy bűnöző felhasználhatja a rádiótok hitelességét arra, hogy vétlen embereket megtévesszen és kicsalja megtakarításaikat!
"89,5 Music FM összehoz minket!" - szlogen új jelentést kap? Összehozza a szélhámost a leendő károsultakkal? 
Kína és Dél-Korea betiltása után egyre nagyobb a valószínűsége, a bitcoin végleges bedőlésének. Várható, hogy más országok is betiltják, - nagyon helyesen. 
Aki most agitál a bitcoin mellett, az olyan, mint aki  utasokat szervez a Titanic első  (egyben utolsó) útjára. 

Tóth János kifosztása - II. rész

Remélem, aki olvasta az első részt, az meg is értette. 
Látni  kell, hogy amennyiben a biztosító befektetési alapját kezelő személyek az ügyfél érdekét nézik, és a szükséges tájékoztatást megadják neki, hogy helyes döntést hozhasson, úgy a biztosító csupán néhány százalék díjat vonhat le az ügyféltől, kezelési díjként. Ha azonban az ügyfelet félrevezetik, akkor szinte az összes pénzét meg tudják szerezni. 
Ezért az ügyfél pénzét kezelő cégeknek az az érdekük, hogy az ügyfél rossz döntéseket hozzon. 
Az egyszerű emberek súlyos tévedésben vannak akkor, amikor ilyen cégekre  bízzák a pénzüket. 
Az a kérdés, hogy ha az ilyen cégek büntetlenül el tudják lopni az ügyfelek pénzét, akkor miért mennek csődbe?
A  Quaestor példáján próbálom bemutatni a folyamatokat. 
A Quaestor tulajdonosai hamar rájöttek, hogy  munkából, nem lehet meggazdagodni, ezért csalni kezdtek. 
Az ügyfelek pénzét odakönyvelték, ahová az ügyfél kérte, de a pénzt magasabb hozammal kecsegtető kockázatos üzletekbe fektették, és az így nyert többlet pénzt, eltulajdonították.
Kezdetben, amikor a piacok növekedtek, sokat nyerhettek a kockázatos üzleteken, de aztán váratlan összeomlások voltak a piacokon, - például az 1998-as orosz pénzügyi krízis miatt, - és hatalmas vesztességek keletkeztek. A vesztességeket azonban nem hozták nyilvánosságra, hanem abban bíztak, hogy majd sikerül új, nyereséges üzletekkel visszaszerezni az elveszített pénzt. 
Közben újabb ügyfelek is betették pénzüket a céghez, így a cég még több pénzzel spekulálhatott. 
De továbbra sem volt minden üzlet nyereséges, és közben a társadalmi elvárások miatt a helyi sportéletet is támogatni kellett. Az egyre nagyobb pénzügyi hiányt úgy próbálták csökkenteni, hogy a reális piaci hozamoknál magasabbat ígérve, magukhoz csábították az ügyfeleket. Ekkor már piramisjátékká alakult a Quaestor , a régi befektetőket az új befektetők pénzből fizették ki. 
A cég ,  állami pénzt, és (szerintem) egyes állami vezetők magánpénzét is kezelte. Őket nem érhette vesztesség, - ők extra hozamot kaptak a pénzükre, a többi befektető pénzéből. Úgy gondolom, hogy például Szijjártó Péter a Quaestorhoz betett pénzéből és annak hozamából vásárolta a Dunakeszin lévő villáját. 
A Quaestor tehát igen jó kapcsolatot alakított ki a kormánnyal, így azt hihette, hogy számíthat a kormány segítségére. Amikor már  végképp nem tudott  ügyfeleinek fizetni, akkor a kormányhoz menekült segítségért. 
De a kormány nem vállalta a 200-250 milliárdos hiányt felhalmozó Quaster megmentését, és az csődbe ment. A hatalmas csőd miatt nyomozás indult, melynek során a nyomozást vezető ügyész, (egy fiatal életerős férfi) teljesen váratlanul meghalt, - feltehetően a kormány megbízásából ismeretlen módon megölték, amikor kiderítette a Quaestor és a kormányzó elit közötti kapcsolatot. 
A  Quaestor csődje miatt hiányzó pénz nagy részét a pénzintézetek által kötelezően létre hozott alapból fedezik, de a hiány jó részét senki nem fogja megfizetni. Így az ügyfelek egy részének senki nem téríti meg a kárát. 
Azt tudni kell, hogy a pénzintézetek által létre hozott kártalanítási alap az egyszerű emberek pénze , mert a pénzintézetek minden fizetési kötelezettségüket, költségüket,  tovább hárítják ügyfeleikre. Ha a kormány pénzügyi segítséggel megmentette volna a Quaestort, akkor az adófizetők pénzéből tette volna, hiszen a kormánynak csak a polgáraitól van pénze. 
Tehát minden esetben a vétlen polgárok fizetnek.  
Végül, - a  mindenkori kormányok felelőssége, hogy ilyen megtörténhetett, mert csak a kormányok  jogosultak arra, hogy a pénzügyi cégeket ellenőrizzék.
Akik úgy gondolják, hogy Magyarország a csalók és tolvajok paradicsoma, azokkal egyetértek.  


 






Tóth János kifosztása


Mielőtt tovább olvasnád, nézd meg a mellékelt rövid videót! 
Hová lett Tóth János pénze? Egyáltalán nem biztos, hogy a pénzügyi piac nyelte el.
A kulcskérdés az, vajon miért nem jelzett  Tóth Jánosnak, a  pénzét kezelő biztosító? 
Mert azzal, hogy nem jelzett, a saját szakértelmét nullázta le, de akár  hanyag kezeléssel  (ami bűncselekmény)  is vádolható.
Szerintem az történt, hogy a  biztosító még a részvények árcsökkenése elején észlelte a bajt, és Tóth János pénzét önhatalmúan kivonta az áresésnek induló alapból, de a könyvelésben  ezt nem  tüntette fel.
A könyvelés szerint Tóth János pénze továbbra is az alapban várta, hogy egyre kisebb legyen.
De a   pénz nagy része valójában  megmaradt a biztosítónál.
Amikor Tóth János maga jelentkezett, hogy kivegye a pénzét, a biztosító könyvelésében akkor véglegesítődött  a vesztessége.

Ha Tóth János reklamál, akkor megmutatják neki a részvényalap grafikonját, a nagy áreséssel.
A   grafikon valós lehet, és így Tóth János egyedül csak azért hibáztathatja a biztosítót, hogy nem szólt neki időben.
Ha Tóth János ezért pereli a biztosítót, akkor a magyar bírósági gyakorlat szerint a bíróság a biztosító javára dönt. A biztosító vezetősége megnyugodhat, sikerült ellopni Tóth János pénzét. 

Ha most azt gondoljátok, hogy amit leírtam nem történhet meg, akkor hadd  emlékeztesselek benneteket például a még folyamatban lévő  Quaestor-ügyre.
Abban az ügyben a tények szerint éveken keresztül kettős könyvelést folytattak, ezért talált mindig mindent rendben a könyvvizsgáló.
A valóságban azonban már régen nem volt meg az ügyfelek pénze. 

Hát így tegyétek be bárhová a pénzeteket! 

Update:  Egy kifosztott ügyfél sok tépelődés után a következő bölcsességet izzadta ki : "Csak olyannak add oda a pénzedet, akit meg tudsz verni!"

Én ehhez annyit teszek hozzá, hogy  ez akkor is alapvető szempont, ha kölcsönt kérsz valakitől. Mert ha nem tudod megverni, többet követelhet tőled, mint amiben megállapodtatok.  (Lásd, a deviza nyilvántartású kölcsönök esetét!) 


A nagy bitcoin csalás (II. rész)

Karácsonyhoz időzítve  egy  ledőlésen  esett át a bitcoin piramis. 
Visszatekintve a múltra, kiderül, hogy negyedévente lejátszódik ez a folyamat. 
Hogy pontosan mi történt, azt a befektetőktől lehetne megtudni, de ők nem fognak beszélni. 
Talán hatalmas tőkével rendelkező befektetők shortolják a bitcoint. 
Az árfolyam bezuhanásának időpontja arra enged következtetni, hogy a bezuhanás az árfolyam shortolásának a következménye.  Ugyanis shortolásnál fontos szempont, hogy ne legyen erős vásárlói nyomás.  Ezt jól eltervezték, mert alig van tőkeerős befektető, aki éppen karácsonykor szeretné bitcoinba fektetni a pénzét. A shortos spekuláns egyszerre hatalmas mennyiségű bitcoint kínál eladásra az aktuális árfolyamnál olcsóbban, és mert a piac nem tudja hirtelen  megvásárolni, leesik a bitcoin ára. Erre  sok bitcoin  tulajdonos megijed, hogy még tovább fog esni az árfolyam, és ők is igyekeznek eladni, hogy ne érje őket még nagyobb vesztesség. Az árfolyam ettől még jobban leesik. Amikor úgy tűnik, nem esik lejjebb, akkor a shortos  a leesett árfolyamon visszavásárolja a kezdetben eladott bitcoinjait. Ha jól csinálta, akkor több bitcoinja van, mint kezdetben, - természetesen a többi befektető kárára.  
Tehát ezért voltak az utóbbi hónapban olyan aktívak az ügynökök, akik a bitcoinba fektetésbe buzdították a dilettánsokat. 
 Ha mindenki szeretné kivenni a pénzét olyan árfolyamon, amilyenen  betette,   nem tudná. Már régóta nincs meg a bitcoinba befektetett összes pénz. 
Ez köszönhető a teljesen értelmetlen  bitcoin-bányászatnak, ami hatalmas felesleges költséget jelent a rendszer számára, aztán a   shortosok is elviszik a többi befektető pénzének egy részét. De az igazi pénzeltüntetés az, amikor a korán alacsony árfolyamon beszállók később kiveszik bitcoinjaikat,  már sokkal magasabb  árfolyamon,   az új befektetők betett pénzének köszönhetően.
Tehát a korán jövők elviszik a későn érkezők pénzét.
Általános sírás lesz ennek a vége. 
Az egyes országok  pénzügyi fogyasztóvédelmének gazságát jól mutatja, hogy ezt a nyilvánvaló csalást nem tiltották még be. 

A nagy bitcoin csalás

bitcoin.jpg
Kénytelen vagyok megszólalni a bitcoin ügyében, mert nem viseli el a gyomrom, azt ami most történik. 
A bitcoinból egy hatalmas piramis épül. Sokkal nagyobb áttételű, mint az aranypiramis volt. Az aranynál 300-400 dollárról ment fel az árfolyam 1700 dollárra, több év alatt. 
A bitcoin története is több éves már, de itt más arányok vannak. Ha valaki  például valamivel több mint két éve 230 dollárért vásárolt egy bitcoint, az most ezt a bitcoint 17 ezer dollárért tudja eladni. Ez hetvennégyszeres arány. 
De mitől emelkedett meg ennyire a bitcoin ára? 
Attól, hogy a megvásárolható bitcoinok mennyisége erősen korlátozott, a vásárlói nyomás pedig hatalmas.
A folyamatos bitcoin-vásárlások miatt egyre több és több dollár jut egy bitcoinra,  csak ez az árfolyam növekedésének oka, és semmi más !
Tehát ez most egy klasszikus piramis játék. Lehet, hogy eredetileg nem annak szánták, hanem egy olyan pénznek, mely úgy viselkedik, mintha arany fedezete lenne.(Az arany mennyisége is korlátozott, mint a bitcoinok mennyisége.) 
A bitcoin piramis-jellegének  eltakarására a ravasz spekulánsok  több leplet  alkalmaznak. 
A bitcoin függetlenségét hangsúlyozzák,  tehát azt, hogy a bitcoin árfolyamára nincs hatása semmilyen kormánynak, jegybanknak. (A szabadság  nagyszerű dolog.)
Aztán azt állítják, hogy bitcoint "bányászni " kell,  meg hivatkoznak a bitcoin által felhasznált blockchain technológiára. 
Csakhogy ezek nem változtatnak azon az alapvető tényen, hogy a bitcoin egy piramisjáték, hiszen ahogy már mondtam, csak az újonnan jövők befizetésétől nő az árfolyama. 
Ha valóban használható pénz lenne, akkor az árfolyam stabil maradna, nem nőne és nem csökkenne abnormális mértékben. 
Olyan fórumon, ahol a bitcoinról volt szó,  megírtam, hogy ez egy piramisjáték. 
A spekulánsok, rám támadtak, mert rontom az üzletüket. Körömszakadtáig kitartottak amellett, hogy a bitcoin nem piramisjáték.
Érthető, hiszen csak így tudnak tájékozatlan embereket rávenni, hogy 17 ezer dollárt fizessenek a korábban csak 230 dollárt érő bitcoinért (azaz a semmiért).
A tanácsom : Ha nem akarsz sem kifosztott, sem kifosztó lenni, kerüld el a bitcoin-piramist!

Itt követhető a bitcoin pillanatnyi "árfolyama":  http://napiarfolyam.hu/%C3%A1rfolyam/bitcoin/






süti beállítások módosítása