Én, a bankár...

Én, a bankár...

Elvesztés, bűncselekmény, vagy megbízhatósági próba

2021. április 24. - bankvezér

Elnézést kérek, hogy előre szaladok a titkosszolgálatok zaklatásainak ismertetésével.
De ez most egy egészen friss eset. 
Most, kedden történt. Az egyik udvaromon vízóra csere elvégzésére vártam a szerelőket. 
Közben bóklásztam az udvaron, több helyre is benéztem és meglepetésemre egy elég értékes valamit találtam. 
(Oka van, amiért nem nevezem meg.) 
Az udvarra a keritésen levő nyíláson át be lehet jönni  és a valamit akár el is veszíthette valaki, aki engedély nélkül bejött korábban,  bár nagyon kicsi lehet ennek a valószínűsége. 
Lehet,  hogy így történt, de lehet, hogy nem. 
Miután sok krimit olvastam régebben, és már évek óta figyelem a magyar közéletet, politikát, és a különös bűncselekményeket, arra gondoltam, hogy az értékes valami esetleg bűncselekménnyel kapcsolatos. 
Például valahonnan ellopta valaki, aztán behozta az udvaromra és itt tette le.
Hogy mi értelme lehet ennek?  Az, hogy engem belekeverjen valamibe. 
Végül a harmadik lehetséges verziót mondom el. Bár  talán ez lesz a legkevésbé hihető, de számomra két gyanús jel is arra utal, hogy ez állhat legközelebb a valósághoz. 
Tavasz van, nemcsak a természet éled ( kinyíltak a piros tulipánjaim) hanem a titkosszolgálatok is. 
A szolgálatok mindjárt munkához is láttak, -  az egészségügyi dolgozók körében un. megbízhatósági vizsgálatot akartak végezni. ( Felsővezetők esetében vélhetően végeznek is.) 
Emlékezzünk, hogy már Gyurcsány is csináltatott  a titkosszolgálat munkatársai között  ilyen vizsgálatot, amikor kormányon volt. A vizsgálat az őt,  esetlegesen elárulni hajlandó személyeket szűrte ki. 
Az én esetemben azt vizsgálhatják, mennyire vagyok becsületes, mennyire vagyok szavahihető. 
Lehet, hogy bizonyos köröknek céljai vannak velem...? 
Nos, én becsületes és szavahihető vagyok, - üldöznek is emiatt. 
De térjünk vissza a két gyanús jelre. 
Az első gyanús jel az volt, hogy amikor én a valamit megtaláltam az udvaromon, akkor az utcán távolabb árokrendezéssel foglalkozó egyik munkás otthagyta a többieket és közelebb jött, mintha jobban akart volna engem látni. Nem tudom, hogy sikerült-e  meglátnia, amit akart. 
A másik gyanús jel egy telefonhívás volt a mobilomra, - arra, amelyet korábban bemértek és vélhetően le is hallgatnak. Tehát mintegy 1 órával azután, hogy eljöttem az udvarról egy nő, egy alapítványtól hívott és az alapítvány támogatására kért. 

Már több éve nem volt ilyen hívásom, és pont most, ez furcsa. Vélhetően a távozásom után tervelték ki ezt a hívást, ugyanis felmerülhetett a gyanúja, hogy az értékes valamit, esetleg a vízórát cserélő szerelők találhatták meg és  tették zsebre. 
Mire való egy ilyen hívás? Például arra, hogy  van az az  effektus, amikor valaki komolyabb értéket talál és amíg tart a jókedve, bőkezű lesz. 

 Aki bőkezűen adakozni fog, az vélhetően megtartja a talált holmit akkor is, ha az nem az övé, -  abból adakozik.  Így közvetve az is kiderülne, hogy a valami nem a szerelőkhöz, hanem hozzám került. 
De mint fentebb már írtam, én becsületes vagyok, ezért írni fogok egy A4-es lapra egy felhívást, majd azt kiteszem a keritésemre.
A felhívás így szól : Aki valamit elveszített ezen az udvaron, az jelentkezzen és visszakapja!
Hogy szélhámosok ne tudjanak félrevezetni, itt van jelentősége, hogy nem nevezem meg az értékes valamit. Csak az fogja tudni, aki valóban elveszítette. 
Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz... 

Frissítés !
Ahogy a posztban írtam, kitettem a felhívást a kerités utcai oldalára. A mai napig  (2020.05.14.) még senki nem jelentkezett, kivéve két kíváncsi szomszédot. 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://hirszerzos-bankar.blog.hu/api/trackback/id/tr616511748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diorella Queen 2021.05.14. 09:19:33

Felém miért nem tudnak valami hasonlót elhagyni?
Beérném egy autós táskával és vagy kétmilla kp-val.
A történetből amúgy jól látszik hogy, - A kutya is oda piszkít, ahol már bőven van. :DDD

Diorella Queen 2021.05.14. 09:22:24

A talált holmik kriminalizálása is sok kérdést vet fel.
Egyrészt, aki elhagyja a drága cuccát, az többnyire nem lehet túl szegény. Ha szegény ember találja meg értéket, akkor a helyzetéből adódóan sem tud becsületes lenni túlzottan. Azért itt sok jogi dilemma felmerül. Meddig tud valaki becsületes lenni? Ha a gyomra korog, ha ki akarják lakoltatni mert a közüzemi számlákkal el van maradva, ha a gyerekeiről van szó stb stb .

Diorella Queen 2021.05.14. 14:24:32

-Egyébként még annyi, hogy telefonos lehallgatás esetén simán lehet hallani ha lehallgatnak, mert olyan ,mint ha beszélgetés közben elkezdenék tárcsázni, olyan hangot ad a készülék.

bankvezér 2021.05.14. 16:38:32

@Diorella Queen: "-Egyébként még annyi, hogy telefonos lehallgatás esetén simán lehet hallani ha lehallgatnak..."
Ja, mert beleszólnak, hogy legyek szíves megismételni az első mondatot, amelyben a rendszert bíráltam, mert késve nyomták le a felvétel-gombot.
Egyébként honnan tudsz te olyat, amit itt állítottál? :)

bankvezér 2021.05.14. 16:41:08

@Diorella Queen: "Felém miért nem tudnak valami hasonlót elhagyni? "
Azért, mert arra méltónak kell lenned, hogy provokáljanak. :)

bankvezér 2021.05.14. 16:56:11

@Diorella Queen: "Meddig tud valaki becsületes lenni? Ha a gyomra korog, ha ki akarják lakoltatni mert a közüzemi számlákkal el van maradva, ha a gyerekeiről van szó stb stb ."
Na igen, egy 11 év alatt semmilyen megtakarítással nem rendelkező, - mélyszegénységben élő - miniszterelnök bizonyára azonnal a strómanja nevére íratná a talált holmit.
Én azonban elutasítom a gerinctelen Orbán erkölcsi értékrendjét!

Diorella Queen 2021.05.14. 18:19:52

@bankvezér: Egészségügyis voltam még nem olyan rég és egyik munkatársammal szoktam esténként beszélni hosszabb ideig. Simán hallani amikor lehallgatnak. Olyan mint ha beszélgetés közben tárcsáznál egy melléket.

Diorella Queen 2021.05.14. 19:05:29

@bankvezér: Én megmondom őszintén, nem adnám le a rendőrségen ha találnék valami értéket. Méghozzá azért, mert nem vagyok gazdag. Ha gazdag lennék, akkor lehet vissza adnám, mert akkor megint más az értékrend. De most az utcán talált dolgokról beszélek. Ha valami vezető lennék valami vállalatnál, és ott találnék bármit is, akkor biztos hogy leadnám. Mert az valóban lehet egy próba.

Diorella Queen 2021.05.14. 19:07:17

De úgy vettem ki a leírtakból, hogy kiírtad valahová, hogy találtál valamit és vissza adnád. Ebből logikusan az következik, hogy társasházban élsz, ahol többen is laknak. Akkor pedig bárki megtalálhatta azt a valamit a lakók közül. Tehát nem miattad lett oda téve kizárólag.

bankvezér 2021.05.14. 20:30:26

@Diorella Queen: "Simán hallani amikor lehallgatnak. Olyan mint ha beszélgetés közben tárcsáznál egy melléket."
Ha Földi László, vagy Horváth József szembesülne vele, hogy ennyire könnyen "leleplezted" őket, azt hiszem harakirit követnének el. :)

bankvezér 2021.05.14. 20:35:02

@Diorella Queen: "Ebből logikusan az következik, hogy társasházban élsz...
Nem következik logikusan és nem társasházban élek.

Diorella Queen 2021.05.15. 13:54:58

@bankvezér: Igazad van, nem olvastam elég figyelmesen. De lényegtelen. Viszont eszembe jutott a talált valamiről, egy pár évvel ezelőtti történet. Amikor is egy Budán lévő óvoda kerítése mellett, egy kis ovis talált egy fadobozt, benne tele aranyrudakkal. Az óvóvők észrevették és leadták a rendőrségen. Akkor nem értettem, hogy hagyhat el valaki ilyesmi értéket ? Mára már tudom, hogy az arany rúd,illetve érme, csak akkor ér valami és addig, amíg ki nem veszik a tartójából. Valószínűleg az illető ezt nem tudta és amikor tudomására jutott, állati pipa lehetett és mérgében kihajította az autója ablakán. Így találhatta meg a kis óvodás. A másik amire kíváncsi lennék, hogy jelentkeztek e vajon érte, mert ha nem,akkor a megtalálót illeti a holmi. Erről sajnos nem szóltak a hírek.

bankvezér 2021.05.15. 21:31:55

@Diorella Queen:
" Mára már tudom, hogy az arany rúd, illetve érme, csak akkor ér valami és addig, amíg ki nem veszik a tartójából."
Ezt most nagyon nem értem....

Diorella Queen 2021.05.17. 20:56:57

@bankvezér: Nem láttál még arany rudat?
Cornernél a Podmanicky utcába lehet venni. egyszer mutatott egyet. Ez be van csomagolva alaposan egy átlátszó műanyagba. Abból soha nem szabad kivenni, különben értékét veszti. Ha a csomagolása ép marad,bármikor bárhol megveszik tőled, ha közben mondjuk megduplázódik az ára és el akarnád adni.
Az érmék esetében is ugyan ez a helyzet, soha nem szabad kivenni a műanyag tokjából.

Diorella Queen 2021.05.17. 21:08:00

A megbízhatósági próba az esetedben simán logikus lenne. Csak ezzel az a gond, hogy az udvarodon lelted azt a valamit. Nem közterületen. Ha a földből fordult ki,akkor az államé, ha a telkeden találsz egy olajmezőt, az az államé, ha közterületen találsz bármit, az az államé, beleértve a lomtalanításkor kidobott lomot is. Ha viszont a saját telkeden találsz valamit, akkor az szerintem más kategória. :)

bankvezér 2021.05.17. 21:43:27

@Diorella Queen: "...egy átlátszó műanyagba. Abból soha nem szabad kivenni, különben értékét veszti. "
Nem veszti értékét, de be kell újra vizsgálni. Az éppen elég nyűg.
Így már értem.

Diorella Queen 2022.01.29. 07:01:04

@bankvezér: Azért ha aranyérmét akarsz venni, csak szólj bátran,mert egyrészt ordas átverések mennek a piacon, másrészt ahogy elnézem egy ötvös sem képes kiszámolni a tárgy finomságát, méretek és súly alapján. Mondhatni, hogy a numizmatikai könyvekre támaszkodnak, de a numizmatikus nem aranyműves. Az egy 5 hónapos tanfolyam mindössze. Aztán gondolom nem mindegy, hogy a Mátyás aranyforint 23,... karátos ( értéke 1,2 milla körül ) vagy csak 15 ... karátos ( értéke 380 ezer körül ). Szívesen.

bankvezér 2022.01.29. 14:29:00

@Diorella Queen: Aranyérmét vásárolni nem javaslok. Csak befektetési aranyat, biztos helyről.

Diorella Queen 2022.02.05. 19:43:20

@bankvezér: Én egyiket sem veszek. Én csak max bevizsgálom, hogy szarany, vagy arany, továbbá hogy korabeli hamisítvány, netán valóban Mátyás korabeli érme. Aztán mindenki csinál amit akar az információval. De ahogy elnézem az ötvös/aranyműves/ ékszerbecsüs csoportot feltűnt, hogy nagyon kevés a jó szakember. Zálogházakban is. A zálogban főleg, mert ők még csak nem is ötvösök nagyrészt.
süti beállítások módosítása